Bicentennial Man; amerikai sci-fi, 130 perc, 1999
Az Y2K filmek egyik legszebbike, A kétszáz éves ember, Robin Williams főszereplésével egy robotról szól. Nehéz lenne gyorsan összefoglalni a történetet, a port.hu-in itt valahogy megpróbálták.

Gondban voltam, mit is írjak a film kapcsán, ezért megkértem a ChatGPT-t, hogy segítsen, és írjon egy rövid, humoros ismertetőt nekem. Nem közlöm az egészet, mert nem lett tökéletes, de idézek belőle:
„A kétszáz éves ember című film azt mutatja be, hogy az életkor csak egy szám. Például az 54 éves Will Smith is játszik benne egy 200 éves embert (…) Az orvosok szerint az örök élet nem jó ötlet, de a film szerint legalább 200 évet kellene élnünk ahhoz, hogy meglássuk az összes Netflix sorozatot. (…) Az egész film végig nagyon izgalmas (...) tele van meglepetésekkel és humorral, és ami azt illeti, sokak számára az élet célját adja. Mindenesetre a film egyetlen tanácsa, hogy ha valaha is találkozol egy 200 éves emberrel, ne kérdezd meg tőle, hogy mi a titka a hosszú életnek….”
Azt hiszem, hogy a mesterséges intelligencia már most nagyon ügyes, és talán nem kell 200 évig élnünk, hogy nagy változásokat lássunk a világban. Lesz jó is, rossz is, mint eddig mindig. Nekem is lám, milyen könnyű volt megírnom ezt a blog bejegyzést!

Megjegyzések
Megjegyzés küldése